Taron Egerton megtanult zongorázni azért, hogy hitelesen tudja alakítani Elton John figuráját a sztárról szóló filmben.

Nagy megtiszteltetés egy fiatal színésznek, ha a pályakezdő Sir Elton Johnt alakíthatja, de komoly munkát is jelent, ugyanis meg kell tanulni hozzá zongorázni, legalább alapfokon.
Eredetileg azt tudtam a zongoráról, hogy nagy, háromlábú bútor, amiből zene jön elő, ha ütögetik a billentyűit – mondja Taron Egerton, aki Eltont Johnt játssza a Rocketman című filmben. – Három hónapot kaptam, hogy megbarátkozzak a zongorázással, mert anélkül nem lettem volna hiteles. Szerencsére Elton is besegített: mutatott pár trükköt, ami csak rá jellemző, így még jobban fel tudtam építeni a karaktert. Ez még hagyján, de pár napra odaköltözhettem Eltonhoz és férjéhez, David Furnish-hez, hogy jobban megismerkedhessek velük. Elton odaadta a hetvenes évekbeli naplóit, amik a legértékesebb forrásnak bizonyultak, amit csak egy színész kaphat, ha portréfilmről van szó. Egyébként Elton arra biztatott, hogy tanuljak meg rendesen zongorázni, mert van hozzá tehetségem, úgyhogy most erre gyúrok.
Az Elton John film (Rocketman) hazai bemutatójának várható időpontja: 2019. június 6. Majd a nyáron meglátjuk, hogy Taron Egerton valóban megtanult-e zongorázni.
Forrás: UIP Hírek