Szerény maradt a világ egyik legjobban kereső filmsztárja

A Partiállat jelenetfotó: Szerény maradt a jól kereső világsztár
Szerény maradt a jól kereső világsztár
Ami nálunk a „100 Forintos bolt”, az Amerikában a „Minden 1 dollár”, ahol lencsevégre kapták napjaink egyik legnépszerűbb színésznőjét. Melissa McCarthy a túlsúlyos komika nem felejti el honnan jött és bármennyit is keres, nem száll el tőle. Hogy mit mond erről a népszerű filmsztár, az az IC Press alábbi írásából kiderül.

Talán ezért sikeresek a Melissa McCarthy filmek

A vígjáték sztárok nem úgy születnek, hogy egyből a mozifilmek szereplőinek élvonalában találják magukat, nekik is meg kell küzdeni a sikerért. Így volt ezzel a duci filmsztár is.

Melissa McCarthy a világ harmadik legjobban kereső színésznője: pedig enyhén szólva mindenben kilóg a sorból – talán azért, mert a szüleivel nőtt fel egy farmon, ahol kukoricát és szójababot termeltek, és folyton vicceltek.

Ha 18 éves koromban olyan sikeres lettem volna, mint aztán 30 évesen lettem, abba valószínűleg belebolondulok – mondta a színésznő.

A dagi filmsztár sokkal sikeresebb, mint 30 évesen volt, hiszen sok stand up és tévésiker után 2011-ben a Koszorúslányok hozta meg számára a nagy áttörést.

Azt mondja, az a titka, hogy mindenből a legjobbat igyekszik kihozni. Amikor nem talált magának megfelelő ruhát, divatmárkát alapított, és a Seven7 rajta is nagyon dögös. Amikor nem talált magának elég jó vígjátékot, akkor írni kezdett, és amikor igazi rendezőre volt szüksége, a férjét kérte fel. Így született legutóbbi sikere, A partiállat (Life of the Party, már a mozikban) és még sok filmje. És bár egy 9000 négyzetlábas házban laknak, nemrégiben egy „Minden 1 dollár” boltban fotózták le.

20 év kemény próbálkozás beépül a génjeidbe – véli a színésznő. – Én minden munkámat úgy veszem, hogy talán ez lesz az utolsó. Ebben kell lennem a legjobbnak. A partiállat-ot is így csináltam, és remélhetőleg így is folytatom.

A kezdő színésznőknek megvan tehát a recept: tessék szerénynek maradni akkor is, ha kezdenek jönni a sikerek. Melissa McCarthy szerény maradt akkor is, amikor a világ egyik legjobban kereső filmsztárja lett. És a tempót figyelve nincs megállás, akár még a legjobban fizetett színésznő is lehet!

Az IC Press cikke alapján

Scroll to top