A film rendezőjének segítségével végre sikerült belőni, hová tegyük a Ragadozó városok című filmet. Ha a három legnépszerűbb franchise filmjeiből egy háromszöget képezünk, a Ragadozó városok világa a háromszög közepén van!
Érthető?
Ragadozó városok világa

Ezer évvel egy közelebbről meg nem nevezett katasztrófa után hatalmas lánctalpas városok száguldoznak az emberi civilizáció romjain, és az erősebb ragadozók bekebelezik a kisebbeket. Felbukkan egy fiatal nő, aki felkelést robbant ki, hogy véget vessen az áldatlan állapotoknak.
Philip Reeve világsikerű regénytrilógiájának első kötetéből Christian Rivers rendezett szuperfilmet – és részben Peter Jackson producer is. Jackson, A Gyűrűk Ura és a Hobbit trilógiák alkotója tíz éve készült a Ragadozó városok megrendezésére, de nem volt rá energiája, ezért bízta régi munkatársára a dirigálást – de persze nem bírta volna ki, ha néhány jelenetet azért nem maga rendez a filmből.
Arra a kérdésre, mégis hogyan képzeljük el a Ragadozó városok világát, Rivers megnevezte a referenciákat:
Akkor járunk legközelebb az igazsághoz, ha a Csillagok háborújából, a Mad Maxből és a Harry Potterből háromszöget alkotunk: e háromszög közepére pontosan illik a mi filmünk. Mindez úgy értendő, hogy szinte olyan kozmikus küzdelem zajlik, mint a Csillagok háborújában, a harc olyan nyers és könyörtelen, mint a Mad Maxben, és az egésznek van egy olyan különös, viktoriánus fílingje, mint a Harry Potternek.
Rivers egyébként 1992 óta dolgozik Jacksonnal, akkor készítették a Hullajó! című zseniális zombifilm-paródiát. Nem mellesleg Oscart is kapott, a King Kong vizuális effektusaiért.
Forrás: UIP Hírek