Oscar-díjat nyert a Kisasszonyok jelmeztervezője

Tudod ki készítette a Kisasszonyok című film jelmezeit? És azt tudtad, hogy korábban már megkapta a legjobb jelmeztervezőnek járó Oscart? Minden kiderül az alábbi írásból:

Jacqueline Durran átvette az Oscar-díjat, és másnap nyugodtan kimehetett az utcára: őt nem szokták felismerni, és autogrammért zaklatni, pedig igazi sztár a szakmájában: az Anna Karenina filmváltozatának jelmezeiért már kapott Oscar-díjat és jelölték az élőszereplős A Szépség és a Szörnyeteg és a Büszkeség és balítélet ruháiért is.

Most egy újabb kosztümös film, a Kisasszonyok (Little Women, már a mozikban) csodálatos ruhakölteményeiért szavazott neki díjat az Amerikai Filmakadémia tagjainak a többsége.

Jacqueline Durran a színészeknek köszöni a díjat

– Hét filmváltozat készült eddig a Kisasszonyokból, én korábban egyiket sem láttam – nyilatkozta a jelmeztervező az Oscar éjszakáján. – És munka közben mindent el is követtem, hogy ez így maradjon. Nem volt könnyű, szinte küzdenem kellett, hogy érintetlen maradjak, folyton jött valaki, és mutatni próbált egy képet, vagy részletet a korábbi filmekből. Nem győztem becsukni a szemem. Csak a könyvből akartam ötleteket gyűjteni, meg persze azokból, akik viselik a jelmezt. Igazából, az Oscar-t is nekik kellett volna megköszönnöm: ha nem Saoirse Ronan, Emma Watson, Florence Pugh, Timothée Chalamat, Meryl Streep viseli, amiket rájuk adtam, a ruhák sem játszottak volna ilyen jól…

Forrás: IC Press


Ha tetszett a filmes hír, kérlek oszd meg a közösségi oldaladon, hadd ismerjék meg a barátaid is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 × 5 =

Scroll to top