Oroszlán Szonja meseírónő az új magyar vígjátékban

Oroszlán Szonja meseírónő az új magyar vígjátékban. A színésznő stílust váltott a Kölcsönlakás rendezőjének, azaz Dobó Katának a kedvéért. Olvasd el, hogy változott át az Amerikában élő színésznő vaskalapos konzervatív nővé!

Kölcsönlakás: Oroszlán Szonja meseírónő

Vaskalapos, konzervatív meseírónő

Elsőre alig lehet ráismerni Oroszlán Szonjára a február 14-én mozikba kerülő Kölcsönlakásban. A külsejét teljesen átfazonírozták a filmbeli szerepe miatt. A kutyamániás, a világtól, az emberektől, amennyire csak lehet elzárkózó és befelé forduló meseírónőt, Szakács Petrát játssza, azaz szöges ellentétét azoknak a komikus figuráknak, akiket korábban már megformált a kamerák előtt.

Amikor a romantikus vígjáték rendezője, Dobó Kata ráosztotta a szerepet, egyúttal stílusváltást is kért tőle. Olyat, amit előtte a filmesek közül soha, senki sem.

„Teljesen kifordított önmagamból. Emlékszem a pillanatra, ahogy belenéztem a tükörbe és nagyon meglepődtem azon, ahogy kinézek.” – idézte fel nevetve az első találkozását új önmagával Oroszlán Szonja.

Előbb a szőke tincseit kellett sötétbarna, kleopátra frizura formájú paróka mögé rejtenie, majd kapott hozzá egy szúrós nézést kölcsönző, vastagkeretes szemüveget is és különleges stílusú öltözéket, amivel máris előbújt belőle a Kölcsönlakás főhőseinek életét alaposan felkavaró, és feje tetejére állító vaskalapos, konzervatív írónő karaktere.

Hirdetés

A színésznő kíváncsian várja, hogyan fogadja a közönség a számtalan vicces helyzetbe keveredő figuráját, akivel azért osztozik egy közös szenvedélyen is.

Akárcsak Szakács Petra a filmben, civilben ő is hatalmas állatbarát. Lovat tart, van kutyája, és állatorvosi tanulmányokat is végez, de nem tervez szakmaváltást. A színésznői karrierjét viszont már nemcsak idehaza építi, hanem Amerikában is, ahol az év döntő részében tartózkodik.

Forrás: IC Press

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kettő × 3 =

Scroll to top