Az első két Bad Boys forgatását irányító Michael Bay ezúttal nem rendezőként van jelen a Mindörökké rosszfiúk című folytatásban.
Rossz fiúkra továbbra is szükség van! A mini sorozat legújabb epizódja (Bad Boys for Life, már a mozikban) a múlt héten került a világ mozijaiba, és várakozáson felül teljesített: Amerikában a hosszú hétvégén majd 70 millió dollár bevételt gyűjtött!
Nálunk egyetlen hét alatt több, mint százezer néző váltott rá jegyet.
Az új rendezőpáros, Adil El Arbi és Billal Fallah úgy tűnik, simán átvette a stafétabotot a műfajalapító Michael Bay-től: ami eddig dögös volt, a Bad Boy-filmekben, azt megtartották, de fel is frissítették a sorozatot.
A műfajalapító Michael Bay
Persze, hiszen jó helyen tanultak. És az első két Bad Boys forgatását irányító Michael Bay a közelükben maradt: de annyira, hogy szerepel a Bad Boys – Mindörökké rosszfiúk-ban, sőt meg is rendezte a saját cameóját.
– Több lehetőséget is felajánlottunk neki, de ő az esküvői műsorvezető szeretett volna lenni – mesélte újságíróknak büszkén Adil. – És akkor eszünkbe jutott, hogy tiszteletünk jeléül egy igazi Michael Bay-snittet kap: a kamera kicsit alsó gépállásból 360 fokos kört ír le körülötte, ő meg az ellenkező irányba forog. Ez az ő szuper Bad Boys-snittje, mi is használjuk a filmben Will Smith-szel és Martin Lawrence-szel, de ő is megkapta, és tökéletesen le is vezényelte az egészet. Pontosan tudta, milyen ritmusban kell mozognia, hova kell állnia. Mester!
– Ezt filmiskolákban fogják tanítani! – tette hozz Billal. – Ahogy a rendező saját magára alkalmazza a kézjegyét: és tökéletesen szerepel is benne!
Forrás: IC Press
A legújabb Rosszfiúkban Mike és Marcus (Will Smith és Martin Lawrence) legendás zsaru párosa ismét lecsap a bűnözőkre! Pedig épp nincsenek a legjobb passzban. Csakhogy egy albán maffiózó ezt egyáltalán nem veszi figyelembe...
Ha tetszett a filmes hír, kérlek oszd meg a közösségi oldaladon, hadd ismerjék meg a barátaid is!