Quantcast

Még mindig Jumanji – Vár a dzsungel a téma

Sorra mutatják be a jobbnál jobb filmeket, mégis a tavaly karácsony előtt bemutatott Jumanji – Vár a dzsungel című kalandfilm a téma. A Variety ugyanis egy hihetetlen rekordot jelentett be a film kapcsán.

Dwayne Johnson – akinek a héten került moziba a következő nagy kalandja, a Rampage – úgy tűnik szerencsét hozott annak a produkciónak, melyet a Robin Williams nevével fémjelzett első rész folytatásaként sokan féltettek egy esetleges bukástól.

Bukásról szó sincs, sőt!

A Variety híre szerint a Jumanji – Vár a dzsungel (még látható a mozikban) mától hivatalosan is a nagy múltú Sony Pictures legsikeresebb filmje – már ami a bevételt illeti. Dwayne Johnson, valamint Kevin Hart, Jack Black és Karen Gillan látványos és kalandos komédiája csak az USA-ban már több mint 403 millió dollár bevételt hozott, és ezzel megdöntötte azt a rekordot, amelyet Peter Parker és megformálója, Tobey Maguire állított be 2002-ben a Pókember című fantasyval.

A film sikere a nemzetközi pályán is hasonló: világszerte 950 millió dolláros bevétellel büszkélkedhet, és így a Sony nemzetközi kínálatában csupán a 2012-ben bemutatott Skyfall előzi meg. Egyébként egyik színész sem játszott még ilyen sikerben. A hazai nézők ugyanúgy reagáltak az 1995-ös Robin William-film folytatására, mint a világ bármely más országának mozirajongói: nálunk a hétvégén valószínűleg megvásárolják rá a 400 ezredik jegyet!

Ezek után természetesnek tűnik a folytatás: Jake Kasdan rendező, a négy főszereplő és a producerek már mind bejelentették, hogy részükről mehet a második rész.

Forrás: IC Press

Scroll to top