Mátyássy Áron Víkendje

Olvasói értékelés: (Még nincs értékelés, legyél az első!)

Három hét múlva, 2015. szeptember 10-én mutatják be Mátyássy Áron Víkend című thrillerét a magyar mozikban. A rendező beszélt a filmjéről.

Ma Magyarországon ritkaságnak számítanak a thriller és általában az úgynevezett műfajfilmek egyaránt, amelyek nem egy szerzői vagy rendezői gondolkodásnak a lenyomatai, hanem alapvetően szórakoztató céllal készülnek és a műfajnak megfelelő dramaturgiai sztenderdeket követik – mondta el a rendező az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Hozzátette: Ennek ellenére véleménye szerint érezhető a fellendülése ezeknek a típusú filmeknek és reméli, hogy egyre több ilyen készül majd ezután itthon is.

Ez egy krimibe és thrillerbe oltott film noir – jellemezte.

A filmben egy sikeres ügyvéd házaspár és egy építkezési vállalkozó egy bírósági felmentő ítéletet mennek ünnepelni a hegyekbe, egy vadászattal egybekötve. A történetből lassan kibontakozik, hogy mindenkinek vannak hátsó szándékai, ezen felül pedig még a helyiekkel is konfliktusba kerülnek. A cselekmények folyamán a szereplők arra döbbennek rá, hogy vannak olyan helyzetek, amelyekből nem kerülhetnek ki győztesen.

Mátyássy Áron úgy vélte, hogy a mozifilm részben korrajznak is tekinthető.

Megpróbáltunk finom jelenetekkel ábrázolni egy nagyon arrogáns, tiszteletlen viselkedést amelyre a városi emberek hajlamosak, például amikor elmennek nyaralni és azt várják el, hogy minden az ő kényelmünket szolgálja. A három főszereplő hangsúlyosan így viselkedik és ez is konfliktusokhoz vezet, főleg egy olyan Isten háta mögötti helyen, ahol a történet játszódik – fejtette ki.

A főbb szerepekben Gryllus Dorka (fenti képen), Vass Teréz, Lengyel Tamás, Simon Kornél, Árpa Attila, Kádas József, Kasvinszki Attila, Szabó Domonkos, illetve Papp János látható.

Forrás: MTI

Ez tetszik, ezt megosztom!

Hasonló filmhír, filmajánló


Scroll to top