Kurt Russell három vasat tart idén a tűzben

Kurt Russell 2014-ben egyetlen film stáblistáján sem szerepel, ám az idei esztendőben egyszerre  három alkotásban is felfedezhetjük. Játszik Tarantino The Hateful Eight című filmjében, a Bone Tomahawk című western-horrorban és nem utolsó sorban a Halálos iramban 7. részében. Utóbbiban olyan jól sikerült a debütálása, hogy…

Filmsztárok a Filmrakatban

Kurt Russell
Kurt Russell
A Halálos iramban esetében megszokhattuk, hogy amint szaporodik az epizódok száma, egyre több új műfaji elem és szereplő bukkan fel. Az aktuális, hetedik rész a 400 millió dolláros összbevétel felé száguld, pedig még egy hete sincs a világ mozijaiban. Nem csoda, hogy már formálódik a nyolcadik rész története, amelyben kiszivárgott hírek szerint nagyobb szerep jut a mostani epizód egyik legizgalmasabb karakterének, akit Kurt Russell játszik.

A Mr. Senkinek nevezett titkosügynökről keveset lehet tudni, de az biztos, hogy ha ő kezdi el rángatni a szálakat, ott kő kövön nem marad. Emiatt valószínűnek tűnik, hogy a karakter legközelebb fontosabb szerephez jut, s ennek köszönhetően a Halálos iramban nyolcadik részében nagyobb hangsúlyt kapnak a kémthrillerek motívumai. Russell karakterének kibontásával ráadásul több humor csempészhető a szériába, és a fajsúlyos sztár szerepeltetése révén sikerülhet moziba csábítani a harminc feletti korosztályokat is.

Hogy milyen lesz Kurt Russell másik két 2015-ös filmje az még kérdéses, de az első az nagyot szólt!

Ez tetszik, ezt megosztom...
Email this to someone
email
Share on Facebook
Facebook
Pin on Pinterest
Pinterest
Tweet about this on Twitter
Twitter
Share on LinkedIn
Linkedin

Hasonló filmhír, filmajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2 × négy =


Scroll to top