Kórházba került a színésznő

Melissa McCarthy A Kém című filmben - Filmsztárok a Filmrakatban

Melissa McCarthy sokszor olyan akciókat is bevállal egy-egy film forgatása közben, amihez mások kaszkadőrt hívnak segítségül. Mégsem egy ilyen jelenet felvétele során sérült meg a Kém című film felvételei során olyan súlyosan, hogy egy hetet kórházban kellett töltenie. Filmsztárok a Filmrakatban.

Akciófilmet forgatni veszélyes. Vígjátékot még veszélyesebb: a tavaly nyáron Budapesten és a Balatonnál is készített amerikai szuperprodukció, a Melissa McCarthy, Jude Law és Jason Statham főszereplésével készült A kém (Spy, hazai bemutató: május 21.) például már a munka első hetén majdnem abba is maradt a főszereplő balesete miatt.

Az az őrület, hogy Melissa nagyon kemény csaj, és nagyon kockázatos kaszkadőrmutatványokra is hajlandó – mondta az esetről Paul Feig, aki a Koszorúslányok és a Női szervek rendezése közben már alaposan kiismerte a dundi komikus színész képességeit. – Láttam ugrani, vetődni, motorozni, és sosem féltettem. A kém forgatásán is volt egy jó kaszkadőre, de ő rengeteg mindent mégis maga vállalt.

Nem egy Terminátor…

Hát persze, hiszen egy ügyetlen csajt játszom, aki eszméletlen helyzetekbe keveredik. Neki nem kell egy terminátornak lennie – mondja erre Melissa McCarthy, aki valóban nem úgy néz ki, mint egy terminátor.

A sors fintora azonban, hogy a forgatás első hetén a színésznő egy egészen egyszerű jelenet felvételekor sérült meg: megcsúszott a nedves márványpadlón, és hanyatt eset. Egy hetet töltött kórházban, míg újra próbálták talpra állítani.

Egész a munka elején voltunk – meséli a rendező. – Amikor hallottam, mekkorát puffan, azt gondoltam: „Nekünk végünk!”: csak egy csúnyább szó is volt benne.

Ez tetszik, ezt megosztom...
Email this to someone
email
Share on Facebook
Facebook
Pin on Pinterest
Pinterest
Tweet about this on Twitter
Twitter
Share on LinkedIn
Linkedin

Hasonló filmhír, filmajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

három + tizenegy =


Scroll to top