Sokan utcára mennek a nők egyenjogúságát hirdetve, tüntetnek, sztrájkolnak azért, hogy a hölgyek ugyan olyan jogokat kapjanak mint a férfiak. A filmiparban is hallottunk már hasonlót, a leghangosabb, mindenkihez eljutó beszéd talán Patricia Arquette nevéhez fűződik, aki a 2015-ös Oscar-köszönőbeszédében teljesen váratlanul emelte fel szavát a nők egyenlő fizetéséért.
Hogy mi köze a női egyenjogúságnak egy ahhoz egyáltalán semmilyen módon sem kapcsolódó, hamarosan bemutatásra kerülő filmnek?
Lady Bird jelenetfotó – a rendezőnő sikerfilmje
A kapcsolat az egyenjogúság és a Lady Bird című film között az, hogy harcolni az előbbiért sokféleképpen lehet, a filmvilágban például úgy, hogy az adott rendező hölgy olyan filmet csinál, amit bármelyik férfi kollégája megirigyelhetne. Ráadásként úgy, hogy a saját forgatókönyvéből forgatott egy olyan filmet, mely már eddig is sok szakmai elismerést hozott a számára.
Így fogadta az Oscar jelöléseket a rendezőnő
Hirdetés
Továbbra is emésztenie kell Greta Gerwignek, hogy öt Oscarra jelölték Lady Bird (hazai bemutató: 2018. március 1.) című filmjét, és nem múlik el nap, hogy ne születne róla néhány magasztaló kritika.
Amikor meghallottam a hírt, elkezdtem sírni meg sikítani, és ez az állapot azóta sem múlt el – mondta a tekintélyes The Observer brit vasárnapi lapnak. – El sem tudom hinni, még mindig sokkban vagyok és a fellegekben járok. Emlékszem, hogy amikor Sofia Coppolát Oscarra jelölték az Elveszettt jelentésért legjobb rendező és legjobb forgatókönyvíró kategóriában, ez milyen sokat jelentett nekem. Arra is emlékszem, hogy amikor Kathryn Bigelow megkapta a legjobb rendező díját A bombák földjén-ért, ez mekkora távlatokat nyitott meg.
A színésznőnek indult Greta Gerwiget a legjobb rendező és a legjobb forgatókönyvíró Oscarjára jelölték. A másik három filmhez kapcsolódó jelölés: legjobb film, legjobb női főszereplő (Saoirse Ronan), legjobb női mellékszereplő (Laurie Metcalf). Saoirse Ronan nemrég kapott Arany Glóbuszt a filmben nyújtott alakításáért.
Ezek után feltehetőleg nem kell majd attól tartani, hogy Greta Gerwig munka nélkül marad Hollywoodban…
Forrás: UIP Hírek