Újra jönnek a hang után tájékozódó szörnyek

Hang nélkül - Emily BluntA hang után tájékozódó szörnyek elől menekültek a Hang nélkül film főhősei 2018-ban. Hamarosan jön a mozikba a folytatás. Hogyan űberelheti az első film sikerét?

Fölkerült a netre a Hang nélkül 2 félperces elő-előzetese, amiből nem sok új dolog derül ki: Emily Blunt és két filmbeli gyermeke az erdőben lopakodnak, tehát továbbra is kerülniük kell, hogy zajt csapjanak, mivel a hang után tájékozódó szörnyek vadásznak rájuk.

A CinemaBlend filmes portál eltöprengett azon, mi várható a második részben, azaz mennyiben sikerül meglepetést okozni a nézőknek.

Egy biztos: újra jönnek a hang után tájékozódó szörnyek

A Hang nélkül az 2018-as szezon váratlan nagy sikere volt, a közönség és a kritikusok is nagyon szerették, ennek köszönhetően 17 milliós költségvetés mellett 341 millió dolláros összbevételt ért el. Legalább ezt az eredményt illik hoznia a folytatásnak.

A CinemaBlend úgy okoskodik, hogy az alkotók két irányban indulhattak el.

Egyfelől erősíteniük kellett a humán interakciót, azaz új szereplőket kellett beilleszteni a történetbe, erre utal, hogy két nagyágyú, Cillian Murphy és Djimun Hounsou csatlakozott a színészcsapathoz. Várható, hogy az új karakterek konfliktusokat fognak generálni, ahogyan a zombis műfajban sem az élőhalottak, hanem az emberek jelenti a legnagyobb veszélyt.

Másrészt a szörnyekkel is kezdeni kellett valamit. Az első részből kiderült, hogy a vak, de hang után tökéletesen tájékozódó szörnyek erőssége egyben a legnagyobb gyengéjük is: a magas frekvenciájú zajok összezavarják őket.

A CinemaBlend szerint felmerül a kérdés, hogy a szörnyek tudnak-e alkalmazkodni az új kihíváshoz, tekintettel arra, hogy az idegen evolúció által kitermelt csúcsragadozók, akik sokat utaztak azért az űrben, hogy a Földön emberekre vadásszanak.

Tavasszal valószínűleg minden kiderül.

Forrás: UIP-Hírek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

4 × 5 =

Scroll to top