Gyerekeknek köszönhetjük a Libabőrt

Mi történik akkor, ha egy producernek iskolás korú gyermekei vannak? Hiába készít egyfolytában akciófilmeket, a családdal  otthon inkább más filmeket néz. Ebből még nem következne, hogy családi filmet is kell készítenie, ám Neal Moritz producer a gyermekei miatt mégis úgy döntött, leforgatja a Libabőrt. Igaz, a témáját tekintve kissé különös: alapja egy gyerek horror könyv sorozat…

A Legenda vagyok és a Halálos iramban-sorozat producere családi vígjátékot forgat. Az oka? Egyértelmű. Neal Moritz gyerekei egyre nőnek, és ő kénytelen velük sok gyerekfilmet végignézni. Így született meg az új Jack Black-vígjáték, a Libabőr (Goosebumps, hazai bemutató: október 29.)

 Van egy 9 és egy 12 éves gyerekem – nyilatkozta a legendás producer. – És miközben családi filmeket nézünk együtt a tévében, bőven van időm gondolkodni. Úgyhogy fokozatosan kialakult a fejemben egy terv, aminek az eredménye, ha minden jól megy, egy olyan film, amit az apukák legalább annyira élveznek, mint a gyerekeik. Nem túl bonyolult, de azért nehéz volt összehozni. A lányomnak viszont elég volt egy fél mondatot mondanom az ötletemről, ő rögtön értett mindent. Szóval, be sem fejeztem a mondatot, és ő már azt kérdezte: „ugye elhozhatom a premierre az egész osztályt?”.

A Libabőr egy gyerek horror könyv sorozat alapján született: Jack Black alakítja benne azt titokzatos írót, aki az összes rémes teremtményét ott őrzi a könyvespolcán… de szó szerint.

Ez tetszik, megosztom:
Share on Facebook
Facebook
Tweet about this on Twitter
Twitter
Email this to someone
email

Hasonló filmhír, filmajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

öt × 4 =


Scroll to top