Ezt a filmet mindenki látni akarja!

Kitört a hisztéria A szürke ötven árnyalata körülA szürke ötven árnyalata sosem látott sikert produkált a hazai mozikban. Bár a film kritikai fogadtatása elég vegyes, özönlenek a nézők, hogy láthassák a filmet amiről mindenki beszél! Alighanem eldőlt: jön majd a további két rész filmváltozata is.

Rekordszámú nézőt és rekordbevételt mondhat magáénak Magyarországon A szürke ötven árnyalata című erotikus film. Eddig csaknem 240 ezer nézőnél tart és 316 millió forintos bevételt hozott. Hiába oszlanak meg a vélemények a világsikert aratott bestsellerről és a belőle készült filmről, úgy tűnik, a produkciót a nagyközönség mindenképpen látni akarja.

Mi lehet a film vonzereje? Több összetevője van ennek. Az egyik nyilvánvalóan maga a történet, amit ha nem is olvasott el mindenki, de hogy hallott róla – vagy a frenetikus sikeréről – az biztos. Az is tény, hogy az erotikus filmek mindig bírnak egy plusz vonzerővel annak ellenére, hogy manapság akár a p*rnóhoz is rém egyszerűen hozzá lehet jutni. Végül meg kell említeni azt, hogy szinte az összes média erről beszél! Vagy azt számolgatják, hogy hányadik percben lesznek a fiatalok egymáséi, vagy azt boncolgatják, hogy mennyivel gyengébb a film mint a könyv, vagy a kikötözős jelenetet elemezgetik. Akár pozitív, akár negatív értelemben, de folyamatosan téma a film az emberek között. Ha ez így folytatódik, A szürke ötven árnyalata örökre beírja magát a mozitörténelembe!

A Jamie Dornan és Dakota Johnson főszereplésével készült film összbevétele több mint 270 millió dollárra ugrott öt nap alatt, miközben a produkció mindössze 40 millióból készült. Mindez azt jelenti, hogy biztosan elkészül a másik két rész is, és a stúdió milliárdos nagyságrendű nyereségre tehet majd szert.

A szürke ötven árnyalata - plakát
2015. február 12-től látható a mozikban A szürke ötven árnyalata (+18) című amerikai erotikus film.

 

Ez tetszik, ezt megosztom...
Email this to someone
email
Share on Facebook
Facebook
Pin on Pinterest
Pinterest
Tweet about this on Twitter
Twitter
Share on LinkedIn
Linkedin

Hasonló filmhír, filmajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

15 + 2 =


Scroll to top