Az Élősködők egy különös hangulatú vígjáték, melyben egy semmirekellőkből álló család beférkőzik egy másik, gazdag család bizalmába. Ördögi tervet eszelnek ki, a mások vagyonának megszerzésére...

A teljesen őrült filmeket jegyző dél-korai rendezőfenomén, Pong Dzsun-ho (A gazdatest, Snowpiercer – Túlélők viadala, Okja) tízévnyi nemzetközi kitérő után visszatért hazájába, hogy ismét kompromisszummentesen dolgozhasson. Ennek eredménye ez a tőle megszokott hangvételű, semmihez sem hasonlítható éjsötét vígjáték, az Élősködők.
Két évvel az Okja után Pong Dzsun-ho legújabb filmje is a patinás Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában mutatkozott be, ahol ezúttal elnyerte a fesztivál legfontosabb díját, az Arany Pálmát.
Oscar-díj
Az Élősködők a 2020-as Oscar-díjak közül négyet is elvitt, és mindkét legjobb film kategória győztese lett. Ez az első dél-koreai film, ami egyáltalán Oscar-díjat nyert, és rögvest az első idegen nyelvű produkció is, ami elnyerte a legjobb film díját.
Filmajánló, film adatlap, jelenetfotók, filmelőzetes.
Élősködők mozifilm adatlap, plakát

Színes, dél-koreai film, készült 2019-ben, hossza 132 perc
Korhatár: 16 év
Műfaj: dráma, vígjáték
Nemzetközi filmadatbázis: Kiszengcshung/Parasite
Forgatókönyv: Pong Dzsun-ho
Szereplők: Szong Kang-ho, I Szon-gjun, Cso Jo-dzsong
Gyártó: CJ Entertainment
Rendezte: Pong Dzsun-ho
Hazai mozipremier: 2019. december 5.
Magyarországon forgalmazza: Mozinet
Filmlista: Mozifilmek 2019
Tartalom
Ki-tek családja igazi semmirekellőkből áll, akik mindig a könnyebbik utat választják – bármit megtesznek, csak dolgozni ne kelljen. Irigykedve nézik a Pak család fényűző életmódját, és ördögi tervet eszelnek ki, hogy a közelükbe férkőzzenek. Azonban természetesen semmi sem a családfő tervei szerint alakul.
Filmelőzetesek – videók - filmklipek
Élősködők magyarul beszélő előzetes (trailer)
Élősködők magyar feliratos előzetes (trailer)
Ha tetszett a filmajánló, kérlek oszd meg a közösségi oldaladon, hadd ismerjék meg a barátaid is!