Eddie Murphy kettős szerepben

Eddie Murphy kettős szerepben tér vissza az Amerikába jöttem folytatásában. Elmondása szerint sokat szenvedett a forgatáson.

Több mint 30 év után elkészült az Amerikába jöttem 2. Az első rész Eddie Murphy nagy kiugrása volt, akkor lett igazi hollywoodi szupersztár, korábban inkább olyan tévékomikusnak számított, aki időnként kirándul a film világába, egyre nagyobb sikerrel – ezzel a filmmel viszont sikerült szintet lépnie.

Az alábbiakban kiderül, mit mond a filmsztár a megerőltető kettős szerepről.

Kettős szerep most utoljára! De tényleg!

Az Amerikába jöttem 2.-ben Murphy újra kettős szerepben látható, ami komoly traumát jelentett a színész számára.

Ez mindig kész őrület – árulta el Murphy Ellen DeGeneres beszélgetős műsorában. – De azért megéri a nagy strapát, ez kétségtelen. Valahányszor kettős szerepet vállalok, mindig megfogadom, hogy ez utoljára történt velem, aztán legközelebb megint azon kapom magam, hogy ott ülök a sminkelőszékben, és fél napot matatnak rajtam, hogy egy másik karaktert tudjak alakítani.

 

Az Amerikába jöttem 2 tartalmából

Az Amerikába jöttem 2.-ben az afrikai Akeem herceg, Zamunda királyság trónörököse (Murphy) megtudja, hogy Amerikában él egy fia, ezért elindul, hogy felkutassa. Murphy a filmben nemcsak a trón várományosát, hanem a Sexual Chocolat nevű soulegyüttes énekesét is alakítja.   

Ha tetszett ez a sztárhír, kérlek oszd meg a közösségi oldaladon, hadd ismerjék meg a barátaid is!

Forrás: UIP Hírek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kettő × öt =

Scroll to top