A bevételi listák élén a bemutató első hetében a Venom

A jóslatok ezúttal valóra váltak, sőt: a legvadabb álmok is szerénynek bizonyultak. A Venom (Venom, már a mozikban) megostromolta a világ mozijait, és elsöprő sikert aratott: a bemutatója utáni első hétvégén már összesen több mint 207 millió dollárért vettek rá jegyet!

Tom Hardy a Venom sztárja
Tom Hardy a Venom sztárja

A testében bujkáló földönkívüli gonosszal küzdő Tom Hardy belopta magát a világ szívébe: októberben még soha, egyetlen filmnek sem sikerült ilyen népszerűvé válnia. 58 ország összesen 20800 mozitermében mutatták be egyszerre, és 57 országban rögtön a toplista első helyére került: az Észak-Amerikán kívüli bevétel 127 millió dollárra rúg.

Ezen kívül az Egyesült Államokban még 80 millió dollár volt a bevétel – ez 20 millió dollárral ver rá az eddigi legsikeresebb októberi bemutatóra, a 2013-as Gravitáció-ra.

A magyar nézők is egyértelműen a laza humor és a kemény akciók mellett tették le a voksukat: egyetlen hétvégén több mint 104 ezren voltak kíváncsiak a Venom-ra.

Tom Hardy kétség kívül a legnépszerűbb filmsztárok közé lépett azzal, hogy megkapta a Venom főszerepét. De hogy a Venom lenne a legjobb filmje? Szerinted? Mi összeállítottunk egy listát Tom Hardy 10 legjobb filmjéből. A linkre kattintva tudod megnézni. Elöljáróban annyit: a Venom befért a legjobb 10-be.

Venom sztori dióhéjban

Hirdetés

Az űrből jön, és csak akkor létezik, ha egy másik lényen élősködhet. Gazdateste Eddie Brock (Tom Hardy), fotós, de ő maga hidegfejű szadista, aki a világ létét fenyegeti, ám néha mégis kiáll az ártatlanokért.

Pókember egyik különleges erejű, veszélyes és kiismerhetetlen ellenfele maga sem tudja, hogy a fény vagy a sötétség oldalán áll-e: különleges betegsége (mely egyben az emberek fölé emeli) néha a jók, néha a gonoszak közé sodorja. Abban az egész Univerzumot megrázó csatában, amely most vár rá, a jóságára és a gonoszságára is szüksége van.

Venom hivatalos előzetes

Újra átolvasva a cikket, így 2021 októberében egy fontos kérdés mocorog bennem. Vajon a 2021-es Venom film hogy teljesít majd a mozikban? A sztárszereposztás adott, a történet izgalmas, tehát minden adott a sikerhez…

Forrás: IC Press

Scroll to top