Ritka, de előfordul, hogy betiltanak egy animációs filmet.

Ritka, de előfordul, hogy betiltanak egy animációs filmet. Most éppen területi viszály miatt nem engednek forgalmazni Vietnamban egy animációs alkotást!
A vietnami hatóságok visszavonják a moziforgalmazásból a Jetikölyök című animációs filmet, mivel számukra sértő utalást tartalmaz, adja hírül a Hollywood Reporter.
Az amerikai-kínai koprodukcióban készült családi moziban ugyanis szerepel egy térkép, amelyen egy, a dél-kínai tengeren található terület Kínához tartozik, miközben a térségre Vietnam is igényt formál. A térségben értékes ásványkincsekben bővelkedő szigetek találhatók, ezért régóta vita tárgyát képezik az érintett ázsiai országok között, s korábban is több konfliktus született emiatt. Legutóbb júliusban, amikor Kína kutatóhajót küldött vietnami vizekre az ottani hatóságok engedélye nélkül.
Vietnamban betiltanak egy animációs filmet, hasonló okok miatt egy másik országban nem.
Hirdetés
Malajziának szintén területi vitája van Kínával a dél-kínai tengeri szigeteket illetően, de ott nem tiltják be a filmet, csak kivágják azt a részt, ahol a kifogásolt térkép látható.
A Jetikölyök egy csapat gyerekről szól, akik haza akarnak juttatni egy elrabolt jetit a Himalájába, és közben számos kalandot élnek át. A nagyszabású produkció gyártója a hollywoodi DreamWorks Animation és a sanghaji Pearl Studios, ami iparági vélemények szerint azt a tendenciát jelzi, hogy az amerikai stúdiók egyre szorosabb együttműködésre törekednek a kínai produkciós cégekkel, mivel így vethetik meg tartósan a lábukat a világ második legnagyobb mozis piacán.
A Jetikölyök igen magas tetszési indexet mondhat magáénak, a Rottentomatoes kritikai portálon az ítészek 83 százalékra értékelik, míg a közönség 95 százalékos bizalmat szavaz neki.
A Jetikölyök szépen teljesít a mozikban, 75 millió dolláros költségvetés mellett 150 millió dolláros összbevételnél tart.
Forrás: UIP hírek
Ha tetszett a filmhír, kérlek oszd meg a közösségi oldaladon, hadd ismerjék meg a barátaid is!