A vágyak szigete rendezője létrehozott egy őrült horror gyűjteményt

Jeff Wadlow, A vágyak szigete rendezője egy interjúban elmondta, hogy ebben a horrorban megemeli a kalapját a legnagyobb elődök előtt.

Hogy pontosan mire gondolt? Lássuk:

Jeff Wadlow szereti ijesztgetni a nézőit, és az eszeveszett vagányság sem áll távol tőle: A Kick-Ass 2. után jó pár horrort írt és rendezett, legutóbb a Felelsz vagy mersz-szel hozta rá a frászt a mozinézőkre.

Az utóbbi film azért is fontos, mert a rendező itt dolgozott először együtt Lucy Hale-lel, és úgy látszik, jól ment a közös munka. A vágyak szigete (Blumhouse’s Fantasy Island, hazai bemutató: február 13.) című horrorban Lucy már az egyik főszerepet játssza. Bár ezen a szigeten sok történet keveredik össze…

Ezt mondta pontosan Jeff Wadlow

– Mivel a Vágyak szigetére érkező csapat minden tagja kérhet egyet, így én létrehozhattam egy őrült műfajgyűjteményt, és a horror műfaj legjobbjaira utalhatok – magyarázta a rendező a Bloody Disgusting újságírójának. – Aki figyel, észreveheti, hogy kalapot emelek a Fűrész, A bűn éjszakája és A pillangó hatás előtt is: a horroron belüli összes alműfajt egyszerre használom. Hiszen az alapsztorival tulajdonképpen arra kaptam lehetőséget, hogy kitaláljak legalább négy önmagában is filmre érdemes horrortörténetet, és összeütköztessem őket. És aztán megnézzem, mi lesz ebből az ütközésből: szerintem, elég vad lett…

Mit hoz a jövő?

Új hír a rendezőről, hogy kicsit elkanyarodik majd a horror műfajától a következő filmjében, melynek munka címe: Danger Girl (Veszélyes lány). A film műfaját tekintve krimi, vagy thriller lesz, és a Deuce nevű brit titkosszolgálat életébe enged majd bepillantást.

Forrás: IC Press, IMDb


Ha tetszett a filmes hír, kérlek oszd meg a közösségi oldaladon, hadd ismerjék meg a barátaid is!

Ez tetszik, ezt megosztom...
Email this to someone
email
Share on Facebook
Facebook
Pin on Pinterest
Pinterest
Tweet about this on Twitter
Twitter
Share on LinkedIn
Linkedin

Hasonló filmhír, filmajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

17 − tizenöt =


Scroll to top