Férjhez ment Amy Adams

> Filmrakat.hu | 2015. május 5. kedd
Hirdetés:

Amy Adams a Nagy szemek című filmbenAmy Adams esetében azért nagy szó a házasság, mert pár éve még úgy gondolta, elfoglaltságai miatt egyszerűen lehetetlen megtartani az esküvőt. Vőlegényével titokban házasodtak össze – 7 év jegyesség és 7 év együtt járás után!

{adinserter 4}

Amy Adams az egyik legfoglalkoztatottabb hollywoodi színésznő. Nálunk nemrég a Nagy szemek című filmben szerepelt, majd arról olvashattunk, hogy szerepet kap a Batman v Superman című fantasyban is. Magánéletéről sokat nem hallhattunk, botrányai nem voltak, hiszen 14 éve ugyan amellett a férfi mellett van, akinek gyermeket is szült már.

Az öt Oscar-díjra jelölt (de még sosem nyert) színésznő már maga sem gondolta, hogy egyszer ez a nap is eljön.

Igazán nem mondhatni, hogy a 40 éves filmsztár bármit is elkapkod az életben. Mondhatni, mindennek megadja a módját magánéletében is. Darren Le Gallót egész pontosan 14 éve ismeri. Közös éveikből 7 az együtt járással telt el, ekkor kérte meg Darren barátnője kezét. Majd újabb 7 év következett – amelynek harmadik évében megszületett közös kislányuk, Aviana. És végül így érkezünk el a jelenhez – 2015. május 2-ához, amikor is a jegyespár titokban és nagyon boldogan azért csak kimondja a boldogító igent, egy meglehetősen szűk körben tartott ceremónián. Férjhez ment Amy Adams!

A színésznő két évvel ezelőtt még úgy vélte, szép, szép a házasság intézménye, de számukra egyszerűen összehozhatatlan egy esküvő. Történetesen azért, mert kettejüknek eltérő a véleménye arról, hogy melyik évszakban is tartsák. Ráadásul Adams munkái kiszámíthatatlanná teszik a hétköznapokat, gyakorlatilag nem lehet előre tervezni.

De, lám, lám, amikor egy nőnek fontos valami, azt előbb-utóbb megvalósítja! Adamsnek ez végül 14 évébe telt, de, istenem, ők remélhetőleg rácáfolnak a hosszú jegyesség rövid házasság tételre, amihez innen kívánunk sok sikert!

Forrás: dailymail.co.uk | híradó
{adinserter 16}

Hirdetés:

Mozifilmek filmajánló magazinja. Premierfilmek, jelenteképek, trailerek. Férjhez ment Amy Adams - Sztárhírek | Filmrakat.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*