Elhagyta Hollywodot Paul Walker

> Filmrakat.hu | 2014. november 20. csütörtök
Hirdetés:

Elhagyta Hollywodot Paul Walker (†) – de nem így képzelte el a szakítást: el akart búcsúzni a filmezéstől a tragikus körülmények között elhunyt sztár.

Halálos iramban 6. Premier Londonban. (Középen Vin Diesel)

Halálos iramban 6. Premier Londonban. (Balra: Paul Walker)

Csak most derült ki, hogy Paul Walker, a Halálos iramban-sorozat sztárja ott akarta hagyni Hollywodot. A tavaly autóbalesetben 40 évesen elhunyt színész édesapja most árulta el, hogy Walker nem szerette, hogy állandóan forgatnia kell, és a munka helyett inkább lányával szeretett volna foglalkozni. A most 16 éves Meadow három éve költözött édesapjához, akinek folyamatosan lelkiismeret furdalása volt amiatt, hogy nem tud elég időt szentelni neki. Walker a száguldozást és a gyors autókat is megunta – értékes gyűjteménye volt belőlük -, és édesapja szerint vissza akart térni kedvenc sportjához, a szörfözéshez.

{adinserter 4}

Közben az is kiderült, hogy a korábbi hírekkel ellentétben a producerek 10 részesre tervezik a Halálos iramban-sorozatot, vagyis a jövőre látható hetedik rész után még egy trilógia várható.

Halálos iramban 6 | Dominic Toretto és Brian O’Conner

Halálos iramban 6 | Dominic Toretto és Brian O’Conner

Halálos iramban 7 (Furious 7) hazai bemutató: 2015. április 2.

Mozifilmek filmajánló magazinja. Premierfilmek, jelenetképek, trailerek. Elhagyta Hollywodot Paul Walker - Sztárhírek | Filmrakat.hu