A Rendíthetetlen a japánoknál kiverte a biztosítékot

> Filmrakat.hu | 2015. március 19. csütörtök
Hirdetés:
Angelina Jolie mint producer és rendező

Angelina Jolie mint producer és rendező a készülő Unbroken című film egyik jelenetét ellenőrzi

Japánban rasszista és történelemhamisító alkotásnak tartják Angelina Jolie kritikák övezte új filmjét. A Rendíthetetlen (Unbroken) bemutatása azért hiúsulhat meg az ázsiai országban, mert nem találnak forgalmazót, aki bemutatná!

A film Louis “Louie” Zamperini amerikai olimpikon és háborús hős életét követi nyomon, amint a második világháborúban túléli repülőgépe lezuhanását, majd a japán hadsereg kezébe kerül, és fogolytáborba viszik, ahol embertelenül bánnak vele.

A film a készítők szándéka szerint a megbocsátásról szól, Japánban azonban rasszista és történelemhamisító alkotásnak tartják, amely sértés az országra nézve. A Japánban bojkottfelhívásokkal és online kampányokkal fogadott filmhez egyelőre nem is sikerült forgalmazót találni a szigetországban – írja az Aszahi Simbun japán napilap angol nyelvű internetes kiadása.

A 2014 novemberében bemutatott Rendíthetetlen című filmet már több mint 50 országban játszották, többek között Kínában és Dél-Koreában is. Japánban a kritikák már 2014 nyarán felütötték a fejüket, miután kiszivárgott, hogy megfilmesítik a Zamperiniről készült 2010-es életrajzi könyvet, Laura Hillenbrand munkáját.

Több bíráló rámutat például arra, hogy az eredeti életrajz egyes részletei bizonytalan hitelűek, köztük azok, amelyek szerint egyes foglyokat élve megettek a táborokban. A film ugyanakkor nem tartalmaz kannibalizmust ábrázoló jelenetet.

Moteki Hiromicsit, a történelmi ismeretterjesztő társaság főtitkárát számos külföldi hírben idézték a filmmel kapcsolatban.

Bár magam nem láttam a filmet, nincs ok a bemutatására, mert alaptalan feltételezéseken és vélelmeken nyugszik. Rasszista diszkriminációt mutat, amely azon az elméleten alapul, hogy a japánok természetük szerint gonoszak – idézi az Aszahi Simbun.

Mijavi – eredeti nevén Isihara Takamasza -, egy népszerű japán zenész, aki a filmben a Zamperinit kínzó brutális katonát alakítja, maga is a kritikusok célkeresztjébe került: az interneten árulónak bélyegezték, amiért elfogadta a szerepet.

A Rendíthetetlent rendezőként és társproducerként is jegyző Angelina Jolie több nyilatkozatában is hangsúlyozta, hogy filmje a megbocsátásról szól, és egyáltalán nem szánta japánellenesnek. A történet szerint Zamperinit a keresztényi megbocsátás váltja meg, így 80 évesen Japánba utazott, hogy az 1998-as naganói téli olimpia előtt egy szakaszon ő fusson az olimpiai fáklyával.

Duncan Clark, a Universal Pictures International elnöke megerősítette, hogy nem állt szándékukban semmilyen politikai üzenetet megfogalmazni a Rendíthetetlennel.

Forrás: MTI | Asahi.com 2015.

Hirdetés:

Mozifilmek filmajánló magazinja. Premierfilmek, jelenteképek, trailerek. A Rendíthetetlen a japánoknál kiverte a biztosítékot - Filmek | Filmrakat.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*